Abu Dzabiban adott interjúkat Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója, akit többek között a Boeing és az Airbus gépek meghibásodásairól és a közel-keleti terjeszkedésről kérdeztek.
A tavalyi káoszos nyarat követően az idei sem lesz felhőtlen az európai légiközlekedésben – mondta el Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a Bloomberg tudósítása szerint.
Egy géppel bővít Magyarországon a Wizz Air, új járatok jönnek és több útvonalon sűríti a menetrendet nyáron a légitársaság – mondta el mai sajtótájékoztatóján a cég elnöke, Robert Carey. Váradi József vezérigazgató hozzátette, hogy a covidra lehetőségként tekintett a Wizz Air, ennek köszönhetően 60 százalékkal magasabb kapacitással üzemel idén a járvány előtti szinthez képest, míg az iparág még el sem érte a 2019-es szintet. Az ellátási lánc továbbra is kiszámíthatatlan, így nem lehet sokkal jobb nyarat várni idén, mint tavaly, de a légitársaság tanult belőle, és tartalékokat épített be a rendszerbe.
Nem jó jelölt a Wizz Air felvásárlásra vagy fúzióra – mondta el a vállalat vezérigazgatója, Váradi József a gibraltári CAPA légiközlekedési konferencián a Reuters tudósítása szerint.
„Nem gondolom, hogy bárkinek is gyors javulásra kellene számítania” a légiközlekedési szektor helyzetében, mert miközben a forgalom a vártnál gyorsabban emelkedett, „hihetetlenül haszontalanok” a munkavállalói sztrájkok, amelyek csak lassítják a repülőtéri forgalmat – fejtette ki meglátását a Politico podcastjében Váradi József.
A héten kikerült az internetre egy videó, amelyben Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója arról beszélt, hogy néha a fáradtság ellenére is szükség van az extra erőfeszítésekre a dolgozók részéről. Ezeket a megjegyzéseket éles kritika érte a szakma részéről, főleg a pilótákat és az utasokat érő biztonsági kockázatok miatt. Válaszként az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynöksége vizsgálatot indított az ügyben - írja az Index.
Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a héten egy értekezleten azt mondta a légitársaság alkalmazottainak, hogy túl sokan vesznek ki szabadságot a fáradtság miatt, és hogy néha szükség van arra, hogy extra erőfeszítéseket tegyünk. A kiszivárgott videót a közösségi médiában elképedve fogadta a repülési közösség.
Bezárt a BAR:24, az az online borbár, amely vállalkozás beindítására Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója, a mádi Juliet Victor pincészet tulajdonosa több magánbefektetővel összefogva több száz millió forintot fordított.
Még a koronavírus-járványból sem épült fel teljesen a légiközlekedés, máris itt az újabb sokk a szektornak: az orosz-ukrán háborúval következtében megugró olajár. Vajon lesz, aki ismét megmenti a bajba jutott légitársaságokat, vagy csődök sorozata jöhet? A magas üzemanyagárak miatt pedig elfelejthetjük nyárra az olcsó jegyeket? Az iparági trendekről és kihívásokról, a Wizz Air helyzetéről és terveiről beszélgettünk a légitársaság alapítójával és vezérigazgatójával, Váradi Józseffel. Megtudtuk azt is, hogy mi lesz a szerepe az idei budapesti vizes vb szervezőbizottságában és hogy miért jó ez az esemény az országnak.
Idén már fordulatot remél a járványban a Wizz Air vezérigazgatója, Váradi József és a tervek szerint a válság előtti utolsó évhez, 2019-hez képest is 150 százalékos kapacitással repülnek majd. A Wizz Air a covid időszakát igyekezett terjeszkedésre kihasználni, a versenytársak kapacitáscsökkentéseire reagálva.
A Wizz Air vezérigazgatója szerint az emberek mobilitási igénye vissza fogja állítani az utazási kedvet, de sokkal inkább bízik a hosszú távú talpra állásban, mint a rövid távúban, úgy véli, a légiközlekedési iparág talán 2024-25-re jut újra a 2019-es szintre - írta a Magyar Nemzet kedden.
A modern kori repülés legsúlyosabb válságát hozta el a légitársaságoknál a koronavírus-járvány, de most, hogy már belátható közelségbe kerültek a vakcinák, lassan jöhet a kilábalás. A várakozások szerint még több év kell ahhoz, hogy az utasforgalom visszaálljon a válság előtti szintre. A szektor kilátásairól, csődökről, a repülés jövőjéről kérdeztük a Wizz Air alapítóját és vezérigazgatóját, Váradi Józsefet.
Csaknem félmilliárd forint befektetéssel online borkereskedést indít egy magánberuházói csoport - jelentette be a befektetők képviseletében Váradi József hétfőn, online sajtótájékoztatón.
A brit UK Aviation Club által rendezett eseményen beszélt a Wizz Air vezérigazgatója, Váradi József. Negatív képet festett a légiipar közeljövőjéről, sok magánkézben lévő vállalat fog csődbe menni a cégvezér szerint.
A Wizz Air vezérigazgatója, Váradi József szerint túl magas gazdasági árat fizetnek az országok a járványintézkedések miatt, ezért felül kéne azokat vizsgálni. A külföldi utazások után járó kötelező karantént is meg kellene szüntetni, és helyette egy minden országra vonatkozó egységes szabályozást kellene kialakítani. A vezérigazgató olasz Corriere della Serának adott interjúját a hvg szúrta ki, ebből az is kiderül, hogy mennyit fizetett ki a cég a törölt járatokért.
A Ryanair után a Wizz Air diszkont légitársaság rövid távú terveire is fény derült a koronavírus-járvány árnyékában.
A gazdasági versenyképesség javulását is remélik a harcászati tervekből.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Holnap reggel már ülésezik a Koordinációs Központ.
Még mindig nem állt helyre a menetrendszerű közlekedés.
Hírfolyamunk az orosz–ukrán háborúról.
Mi lesz az Airbnb-tilalom következménye?
Nem jók a húzóágazat kilátásai.
Kitörhet a forint abból a sávból, amelyben idén eddig mozgott?